Honlap neve
Szlogen kell ide.

 

Welcome!
Következő énekesnőkrő szól a weblap:

 


 

Hírek

  • Lady GaGa felvásárolta régi demo kollekcióját
    2010-10-28 19:09:01

    Lady Gagának sikerült felvásárolnia régi demó-kollekcióját. Az extrém énekesnő első menedzsere, Bob Leone arra törekedett, hogy gyorsan meggazdagodik egykori ügyfelén. Leone birtokában volt néhány veterán felvétel, és azt tervezte, hogy elárverezteti a sosem hallott demókat és egy DVD-t is, abból a korszakból, amikor még az énekesnő Stefani Germanotta néven futott.

  • Lady GaGa nem tud egyedül aludni
    2010-10-28 19:05:43
    Lady GaGa bevallotta! Ezért nem tud éjszaka egyedül aludni
    Lady GaGa állítólag betegesen retteg attól, hogy előbb-utóbb valamelyik rajongója végez vele.

     

    Lady GaGa szélsőségesen megosztja a közvéleményt. Sokak napjaink egyik legtehetségesebb énekesnőjének tartják, akadnak viszont olyanok is, akik szerint az álomgyár legidegesítőbb híressége, akitől futkos a hátukon a hideg.

    Akárhogyan vélekedünk is a 24 éves amerikai énekesnőről, annyi biztos, hogy igazi fenomén - ez pedig csak nagyon kevesekről mondható el, ebből a szempontból tehát tényleg egyedülálló tehetség.

    Bármiből eseményt csinál

    Lady GaGának ugyanis nem kell semmi különöset tennie vagy mondania ahhoz, hogy a címlapokra kerüljön. Ha csak levegőt vesz, már az is esemény a showbiznisz világában, ahol egy sztárocska helyére tízen pályáznak.

    Természetesen a Poker Face előadója mindent megtesz azért, hogy ne teljen el egyetlen olyan nap se, hogy ne beszélnének róla világszerte - ennek a reklámkampánynak pedig erőteljes részét képezik a különféle nyilatkozatok.

    A közelmúltban például egy bennfentes - több mint gyanús - mesélte el a Contact Music nevű portálnak, hogy a Grammy-díjas díván kezd elhatalmasodni a paranoia: Lady GaGa ugyanis betegesen retteg attól, hogy valaki megöli.

    Vele együtt akarnak meghalni

    Ezen félelmét főként az olyan bizarr rajongói üzenetekre alapozza, amelyekben arról fantáziálnak imádói, hogy egészen addig nem lesznek boldogok, amíg meg nem halhatnak - vele együtt!

     


Asztali nézet